Egy pont Gyuláról
A múlt heti döntetlen után újabb pontszerzés reményében érkeztünk Gyulára.
A mérkőzés első 10 percében tapogatózott mind a két csapat a Gyulaiak a gyors támadóikat próbálták megjátszani, de a fegyelmezett védekezésnek köszönhetően nem kerültek komolyabb helyzetbe. A félidő közepétől csapatunk is támadóbban lépett föl. Frankó nagy bedobásai rendre nagy gondot okoztak a hazaiaknak, a legnagyobb lehetőség Darányi előtt adódott egy röviden kifejelt labdát rúgott el kapásból, Démusz hatalmas védést mutatott be. A hazai oldalon is egy nagy bedobást követően Kormány jó négy méterről nem találta el a kaput.
A második félidőt mi kezdtünk jobban a hazaiak immel-ámmal lépték át a felezővonalat. Danczik kétszer is ígéretes helyzetbe került de mind a két alkalommal a menteni igyekvő védőt találta el. Míg a másik oldalon Bogár lépett ki a védők mögül, de Borbély résen volt és lábbal mentett szögletre.
Igazságos döntetlen született a mérkőzés képe alapján.
Jövőhéten hazai pályán fogadjuk a Dévaványa csapatát.
Labdarúgó-mérkőzés, Békés megye, Megye I. osztály
Gyula, Gyulai id. Christián László Városi Sporttelep
Vezette: Dobai János (Lászlai Róbert, Bartucz Tamás)
Várfürdő-Gyula TFC: Démusz – Patkás (43’ Bogár), Jimoh, Nagy, Kukla – Bozó(56’ Czirok) Fülöp, Tövisháti – Konyecsni(68’ Bagi), Bozsó, Kormány (60’ Susánszki)
Cserék: Harman, Kádár, Kovács István
Edző: Démusz Zsolt
Jamina SE: Borbély – Kovács, Ulrich, Mengyán, Frankó – Horváth, Kardos, Danczik (56’ Bartyik) – Milek – Darányi, Sebők (65’ Nyúl)
Cserék: Pribelszki, Gajdács, Kiss, Kerekes, Gál
Edző: Pozsár Gábor
Jó: Jimoh, Nagy S., ill. Ulrich, Kovács I.
Démusz Zsolt: – Az egész hétvége kevés lett volna, ahhoz, hogy bármelyik csapat is gólt lőjön.
Pozsár Gábor: – Igazságos döntetlen született.