Megújult a Jamina SE Bessenyei utcai sporttelepe

Folytatódott a Jamina Sportegyesület három évvel ezelőtt megkezdett infrastruktúra fejlesztő programja. A beruházás harmadik ütemében szinte teljesen befejeződött az öltözőépület felújítása. A 8,5 millió forintos projekt társasági adóból, valamint az önkormányzat támogatásából valósult meg.

20170428

2014 tavaszán egy 10 milliós beruházással indult az átalakítás a Bessenyei utcai épületben, ahol először megtörtént a külső nyílászárók cseréje, az épület külső szigetelése, egy új iroda kialakítása, a fűtésrendszer részleges korszerűsítése, két öltöző és egy fürdő teljes felújítása.

A második körben a klub 15 millió forint értékben végzett el beruházásokat a sporttelepen. Az egyesület öltözőket újított fel, új köntösbe öltözött a lelátó, a játékteret körülvevő kerítés is, valamint a létesítmény legnagyobb hiányosságát pótolva, a projekt keretében megtörtént egy 4 állásos, vízöblítéssel rendelkező mobil WC egység telepítése.
A mostani, harmadik ütemben a létesítmény hátsó helyiségeiben folytatódott a munka. Mint azt Fülöp Csaba a Jamina Sportegyesület elnökségi tagja elmondta, az aljzat, az oldalfalak, a mennyezet, a villamosság megújult, kialakítottak egy teakonyhát, mellékhelyiséget és egy klubhelyiséget.

A 8,5 millió forintos beruházásból 6 millió forint a társasági adó támogatásból gyűlt össze, míg 2,5 millió forint önerőt a békéscsabai önkormányzat biztosította. Bíró Csaba, a közművelődési-, ifjúsági-, oktatási- és sportbizottság elnöke leszögezte: próbálnak az egyesületek körülményein javítani, mindig egy szinttel feljebb lépni.

Az átadón Dankó Béla, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségi tagja elmondta: Békés megyében 18 új pályát sikerült felépíteni mintegy 700 millió forintos társasági adó segítségével. Több mint 3,5 milliárd forint érkezett a megyébe a program indítása óta, amelynek köszönhetően a jaminai pálya is megújulhatott.

A Bessenyei utcai létesítményben a tervek szerint tovább folytatják majd a munkát, az öltözőépületben még egy zuhanyzót alakítanának ki, de többek között a kazánházat is felújítanák, ami az épület energiaellátását segítheti.