TAO pályázat – Sportfejlesztési program 2015/2016
TAO pályázat – Sportfejlesztési program 2014/2015
XII. Békés-Körös Kupa Ifjúsági teremlabdarúgó-torna
2014. február 8-án kerül megrendezésre a XII. Békés – Körös Kupa ifjúsági teremlabdarúgó torna Békésen a Városi Sportcsarnokban!
Már érkezők is vannak Jaminában
Korábban már beszámoltunk arról, hogy jelentős játékos mozgás várható az őszi idény során várakozás alatt teljesítő Jamina SE labdarúgó-csapatánál. A megyei I. osztályú pontvadászat 12. helyén álló gárdától öt játékos is távozott, akik helyére megérkeztek az első friss szerzemények.
Az erzsébethelyiek kék-fehér szerelését cseréli más színűre Szegfű Tibor (Szabadkígyósi SZSC), Fettik Norbert (Elek LE), Barkász Benjámin (Mezőberényi FC), Kovács Imre Richárd és Nagy Márk (mindkettő Atletico Békéscsaba), illetve Kiss János edző nem számíthat az idény során a tehetséges Rajtár András Jánosra sem, aki tanulmányai véget hagyja ki az előttünk álló félévet. Pótlásukra egyelőre hárman érkeztek, további két labdarúgóval pedig még tárgyalnak.
– Egykori kapusunk, Vastagh Csaba Zsoltot munkahelyi elfoglaltsága köti a megyeszékhelyhez, ezért Kondorosról hozzánk tért vissza. Szintén nem lesz ismeretlen a szurkolók előtt Moldovány Miklós, aki féléves szabadkígyósi kitérőt követően igazolt csapatunkhoz. A harmadik új fiú, Szanics Attila Tiszalökről került Békéscsabára, aki párját, az Előrében kézilabdázó Csáki Viktóriát követte. Korábbi klubjával, öt éve az NB III-ban is játszott, utóbb pedig a megyei I. osztályú együttesben szerepelt rövidebb megszakításokkal. A 28 éves védekező középpályás tudása alapján segítséget jelenthet, igaz az utóbbi naptári évet szinte teljesen kihagyta, ezért erőben utol kell érnie magát – mutatta be az új játékosokat Fülöp Csaba elnökhelyettes.
Azt is tőle tudjuk, hogy a keretet várhatóan jövő héten véglegesítik. A tavaszi névsort egy-egy rutinos védő, illetve középpályás teheti teljessé, akikkel hamarosan asztalhoz ülnek átbeszélni a lehetséges közös jövőkép részleteit.
Egyelőre csak a távozókról szól a fáma Jaminában
A Jamina SE labdarúgói kedden estek át az idei „tűzkeresztségen, amikor is az első edzést megtartotta számukra Kiss János vezetőedző. A csapat azzal a nem titkolt céllal látott munkához, hogy az előttünk álló időszakban korrigálja az őszi gyengélkedést.
Mint azt Fülöp Csaba elnökhelyettes elmondta, az első két hét az erőgyűjtésről szól, ezért szinte mindennap gyakorol a most formálódó társaság. A futóedzéseket a Bessenyei utcában végzik, hét közben a Kórház utcai műfüves pálya a tréningek helyszíne, csütörtökönként pedig a Madách utcai iskola tornaterme biztosít otthont az erzsébetvárosi labdarúgóknak. Már az első hét végétől bekerültek a programba a tesztmeccsek, amire nagy szüksége is van a komoly változások előtt álló együttesnek.
– Bár az őszi idényt az elvártnál szerényebben teljesítette a csapat, ismerve a körülményeket, így utólag nem lehetünk elégedetlenek az elért eredménnyel. Meglehetősen szűkös volt a keretünk, a sérülések és eltiltások pedig még tovább nehezítették a szakmai stáb dolgát. Ennek elkerülése végett hat-nyolc ember leigazolását tervezzük a felkészülési időszakban. Sokan közülük már az első tréningen is ott voltak, egyezség híján azonban az ő nevük egyelőre maradjon inkognitóban – vázolta az elképzeléseket az elnökhelyettes.
Az elnökhelyettes kitért arra is, kik azok, akikre nem számíthatnak az őszi együttesből. Ezek szerint Fettik Norbert az Elekkel kacérkodik, Szegfű Tibor a Szabadkígyóssal áll tárgyalásban, az előző idényben már bizonyító két fiatalnak, Kovács Imrének és Nagy Márknak pedig várhatóan az Atletico Békéscsaba lesz az új állomáshelye.
– A bajnoki rajtig egy olyan ütőképes csapatot akarunk kialakítani, amely stabilan biztosítani tudja tagságát a következő évre, hogy ne kelljen izgulnunk az utolsó pillanatokig. Egy jó felkészüléssel, kiegészülve a kiszemeltekkel erre reális esélyünk lehet – fogalmazta meg a vezetőség elvárásait Fülöp Csaba.